Aktualitások helye

És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta. (Lk 24,30)
                                                                                                            
Most egy rövid beszámolóval adunk tájékoztatást a 2014 nyarán megrendezett alkalmakról.
• A nyarat a 15 éves hagyománnyal rendelkező Alkotótáborok nyitották. Egy hét felkészülés után három héten keresztül érkeztek kézműves foglalkozásra a gyermekek. Ez a tábor elsősorban a Soproni és a Győr Mosoni Evangélikus Egyházmegyék fiataljai számára került megrendezésre, de a táborba érkeztek az egyházmegyék határain kívülről is.
Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az Alkotótábor az eddigi formában többé nem kerül megrendezésre. A két egyházmegye azonban már dolgozik azon, hogy az eddigi hagyományokra épülő és megújuló táborban várja a kézműves foglakozások iránt érdeklődő fiatalokat.

• Ezt követően a Győr – Mosoni Evangélikus Egyházmegyei fiataljai vették birtokba a tábort és egy héten keresztül ismerkedtek a Biblia és egyházunk tanításával, beszélgetések, előadások és sok játék közepette tapasztalták, hogy miként értelmezhető ez az üzenet modern világunkban.
A hét során egy jól összekovácsolódott a csapat. A tábor után is tartják egymással a kapcsolatot és már tervezik a következő nyári találkozást.

• Ezt követően Varázslat Közhasznú Egyesület tartotta meg szokásos évi táborát. A tábor az egyesület vezetője a következő szavakkal mutatja be:
„Az Egyesület kiemelten figyel arra, hogy tagjai értelmes és hasznos dolgokkal foglalkozzanak, és igyekszik sok olyan témát feldolgozni, amiről a való világban is beszélnek. Ilyen például a természetvédelem, hazánk ismerete (magyar kultúra, helyismeret, állat és növénytan), asztronómia, különböző mitológiák, önismeret… stb. Illetve nagyon fontos számunkra, hogy minden faji, vallási, nemi és korbeli megkülönböztetés nélkül bárkit szívesen látunk körünkben.”

• A tábort egy rövid időre még az Ürmös néptánc Egyesület is használta, akik az itt töltött időt néptáncok gyakorlásával és a népi hagyományokkal való ismerkedéssel töltötték.